“Mind the Mind”

A “Mind the Mind – küzdelem a mentális zavarokkal élők megbélyegzése ellen” kampány 2014-ben indult útjára az EFPSA (European Federation of Psychology Students’ Associations) szervezésében. A program célja, hogy csökkentse a mentális zavarokkal élők megbélyegzését a fiatalok (12-18 éves) között, eloszlassa a velük kapcsolatos tévhiteket és ezek helyébe egy elfogadó, segítő attitűdöt állítson. Az önkéntesek, akik pszichológus- vagy orvostanhallgatók, workshopokat tartanak, melyek a legfontosabb mentális zavarok, többek között a depresszió, skizofrénia és étkezési zavarok köré épülnek. A workshop során elhangzanak a legfontosabb információk a mentális zavarokról, de emellett nagy hangsúly van a résztvevők bevonásán is: előítéletek mellett vagy ellen kell érvelniük; át kell gondolniuk, mit tennének, ha egy osztálytársuk küzdene hasonló problémával; bele kell képzelniük magukat mentális zavarokkal élők helyzetébe. Szeptember óta már több mint 500 magyarországi diák vett részt a programban.